• Széles választék várja az integrált kategóriában
    szolgáltatások

    Széles választék várja az integrált kategóriában

    Természetesen nem mindenki kíván egyből integrált lakóautóval kirándulni. Azonban, valamennyien egyszer mindenképpen kiszeretnénk próbálni, megszeretnénk érezni azt a bizonyos különbséget. A bevezetőtől függetlenül, igen nagy a kereslet az integrált lakóautókra, így hát átalakítottuk a felállást és kibővítettük járműpalettánk e részlegét. Jóval több, integrált kategóriába tartozó járgányt tartunk a garázsunkba, mint eddig. Ezt pedig kizárólag úgy tehettük meg, ha vadiúj, elsőosztályú járműveket vásárlunk. Igen, megtettük. Amikor ellátogat a weboldalunkra, egyből a főoldalon, többek között integrált lakóautók tárulnak Ön elé. Részletesebb leírást egyes modellekről a saját adatlapjukon találhat. Továbbá képekre és alap információkra is lel e helyen. Az integrált lakóautó élmény egy másik szint, ne hagyja ki!

  • hűtés, fűtés, szellőztetés,  szolgáltatások

    Bárhol elvégezhető a légtechnika szerelés?

    A modern légtechnika szerelés lehetővé teszi, hogy egy légtechnikai rendszert szinte bármilyen épületbe beszereljünk. A rendszer kialakításának előfeltétele, hogy a szisztéma friss levegőhöz jusson, illetve le tudja azt adni. Ha a friss levegő forrása, és az elhasznált levegő kiengedésének pontja megvan, akkor általában nincs akadálya a légtechnika szerelésnek. A friss levegőt a rendszer átszűri, hogy minden kétséget kizáróan tiszta levegő érkezzen a helyiségbe.

  • Elegáns Guess női karóra
    szépség és divat

    Elegáns Guess női karóra

    Ha az órák rajongója vagy, és szereted az elegáns, ízléses kiegészítőket, akkor a Guess W1155 karóra csak rád vár! A RICH MILL divat webáruház oldalán 37%-os kedvezményt is adunk ehhez az elragadó női karórához. E női karóra számlapját a deformálódásnak igencsak ellenálló ásvány üveg védi. A 3 mutatóval ellátott, analóg óra vízálló (3 atm). A rajta található szíj acélból, az óratok pedig rozsdamentes acélból készül. Ez az óra a kvarcórák rendkívüli pontosságát tudhatja magáénak, hiszen a kvarckristály rezgéseit felhasználva mutatja az időt. Mivel ez a Guess W1155 karóra nem többfunkciós, ezért legfőképp a klasszikus darabok és a letisztult formák kedvelőinek ajánljuk.

  • Fontos a megfelelő karbantartás
    szolgáltatások

    Fontos a megfelelő karbantartás

    Megfelelő klíma karbantartás mellett nem kell attól félnie, hogy nyár kellős közepén, a legnagyobb hőségben hűtés nélkül marad a lakása. Az optimális klíma karbantartás annak rendszeres elvégzésén múlik. Ha már beköszöntött a nyári forróság, a klímákkal foglalkozó szakemberek hirtelen nagyon elfoglalttá válnak. Így akár heteket is várathat magára a berendezés állapotának felmérése. Egy koszos, gombák lakta klíma működtetése igen veszélyes lehet az egészségre nézve. Ezért mindig érdemes idejében gondolni a biztonságos légkondi használatra, és lehetőleg még tavasszal elvégeztetni a klíma fertőtlenítését. A klíma fertőtlenítés után a kliensnek többé nincs oka aggodalomra a készülékben felgyülemlett kórokozók miatt. A nyári hűtési szezon így a kórokozómentes, kellemes és hűs beltéri hőmérsékletről fog szólni.

  • Miért fontos a megfelelő szellőztetés?
    hűtés, fűtés, szellőztetés

    Miért fontos a megfelelő szellőztetés?

    Szinte hihetetlen, hogy mennyi negatív következményt vonhat maga után a nem megfelelő szellőztetés. Okozhat például fejfájással járó rossz közérzetet, de az alvás romló minőségéhez is vezethet. Ezek csupán a silány szellőztetés enyhébb tünetei. A penészgombák megtelepedése és az allergia kialakulása már a súlyosabb kategóriába tartoznak. Azonban mit tegyen az, aki szeretné megfelelően szellőztetni lakását, viszont eltérő okoknál fogva ez szinte lehetetlen számára? Mi erre azt válaszoljuk, hogy nincs lehetetlen! Egy hővisszanyerős szellőztető rendszer alkalmazása révén legalábbis biztosan. A hővisszanyerős szellőztető rendszer az a megoldás, mellyel állandó jelleggel juthatunk szűrt, friss levegőhöz. A hővisszanyerős szellőztető rendszer ráadásul úgy biztosítja mindezt, hogy közben nyugodtan zárva tarthatjuk az ablakokat. Így, a hővisszanyerős szellőztető…

  • Egy lakóautó a luxus kategóriából
    szolgáltatások

    Egy lakóautó a luxus kategóriából

    A luxuslakoauto.hu olyan luxus lakóautókat állít csatasorba bérlésre, mint az RAPIDO 896F “2020” I. A luxus lakóautó alap tulajdonságai; 2287 ccm, 160 LE és természetesen diesel meghajtású, az alváza Fiat Ducato, az évjárata pedig 2020. Ami pedig a luxus élményt szolgáltatja, ha e lakóautó bérlés mellett voksolunk, azok a állófűtés, inverter, LED, külső belső világítás, menetklíma, állóklíma , 2 db LCD tv beépített DVD lejátszóval, Extra panorámás tetőablak, Elektromos lépcső, bio wc, zuhanyzó, padlófűtés…

  • A textil légcsatorna ideiglenes használata
    szolgáltatások

    A textil légcsatorna ideiglenes használata

    A textil légcsatorna kifejezetten időtálló, és remek a strapabíró képessége is. Ennek ellenére, egyik legjelentősebb ismertetőjegye az, hogy nagyszerűen megfelel ideiglenes használatra is. Hogy hol? Például, különféle rendezvények alkalmával, ideiglenesen felállított sátrakban. Hiszen a textil légcsatorna szállítása könnyű, a helyszínen történő összeállítása és felszerelése pedig egyszerű és gyors. Ráadásul, amilyen gyors volt a textil légcsatorna felszerelése, a rendezvény végeztével pont olyan gördülékeny és zökkenőmentes lesz annak leszerelése is.

  • Ollós emelő vs homlokzati állvány
    szolgáltatások

    Ollós emelő vs homlokzati állvány

    Az ollós emelő elsősorban az régimódi homlokzati állványok helyettesítésére jó. Természetesen nem váltják és nem válthatják le a homlokzati állványokat az ollós emelők teljes egészében, mert megvan mindkettőnek a maga előnye és hátránya. Az állványok előnye, hogy akár egy időben egy egész épületet körbe vehetnek, több lépcsőfokban, így tömérdek szakembernek nyújtva helyet a munkálatokra. Utóbbi jellemző, avagy a szintes felépítés, amely egyszerre a kockázatot is jelenti. Fel-alá mászkálni, akrobata mozdulatokat bemutatva igen veszélyes lehet, ha nem figyelünk egy pillanatra is. Ezzel ellentétben, ha ollós emelőt vetünk be a munkában, úgy nincs többet mászkálás! Minden magasságra ugyanúgy jutunk el, avagy egyhelyben állva, egy gombot tartva.

  • Eladó lakókocsik kedvező áron!
    szolgáltatások

    Eladó lakókocsik kedvező áron!

    Sokan azt hiszik, hogy a cégünknél kizárólag lakókocsi bérlésnek van helye. Ez azonban messze áll az igazságtól. Egy fontos célunk elérésében kulcsfontosságú szerepet tölt be az eladó lakókocsi! Ez pedig nem más, mint a luxus lakóautó flottánk fiatalon tartása. Nálunk olyan lakókocsik olcsón megvásárolhatók, melyek kívül-belül újként tündökölnek. Az átlagos életkor az eladó lakókocsik között a két és fél év! Igen, Ez azt jelenti, hogy 3 évnél idősebb lakókocsit se olcsón se drágán nem vesz tőlünk. Természetesen minden lakóautó kölcsönzés után a visszahozott modell átnézésre, kitakarításra és fertőtlenítésre megy. Így biztos lehet abban, hogy minden megfelelően működik a járgányon. Továbbá azt is elkönyvelheti, hogy az tisztább, mint valakinek a lakása,…

  • Hogyan történik a váltózárak gyakorlati alkalmazása?
    szolgáltatások

    Hogyan történik a váltózárak gyakorlati alkalmazása?

    Amennyiben a járműtulajdonos a váltózár alkalmazása mellett döntött, jöhet a berendezés beszerelésének folyamata. A váltózár beszerelése egy viszonylag gördülékeny eljárás, használata pedig kimondottan egyszerű. A váltózárat a legtöbb esetben a kardánboxban, a jármű középső részén helyezik el. A berendezés beépítésekor az autó utasterének enteriőre nem károsul. A váltózár beszerelése után az autó belsejében mindössze a biztonsági zárbetét fog árulkodni arról, hogy váltózár található a kocsiban. Mégpedig egy olyan váltózár, mely nem csak a törésnek és a kihúzásnak, de még a fúrásnak és a savazásnak is képes ellenállni. A váltózár használatát illetően elmondhatjuk, hogy ez egy igencsak egyszerű művelet. A váltózár kinyitásához és lezárásához is csupán egy kulcsfordítás szükséges. A váltózárhoz…